Közhasznúsági melléklet 2012 – ről

A közhasznú szervezet azonosító adatai:

Neve: Halmozottan Sérültek Borsod Abaúj Zemplén Megyei Szülőszövetsége

Székhely: 3627 Kissikátor Petőfi ut 11.

Nyilvántartásba vételről szóló határozat száma: 11.Pk.60.091/2005/2

 Képviselő neve: Maruzsiné Holló Rita

  A tárgyévben végzett közhasznú tevékenység bemutatása:

2012-ben is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot halmozottan sérült tagjainkkal, és szüleikkel.

A családok számára személyesen, telefonon, hírlevélben adtunk információt, ami természetesen ingyenes.

Az első nagy taggyűlésünk alkalmával 1 szál piros tulipánnal, verssel, énekkel köszöntöttük az Édesanyákat.

Nyáron szabadidős rendezvényen igyekeztünk a családoknak kikapcsolódásra alkalmat adni, a családi nap

megszervezésével. Itt a gyerekek kis ajándékcsomagot vehettek át gyermeknap alkalmából támogatóink

jóvoltából. Különleges fénykép is készülhetett „egy támogatónk által festett kártyalap” mögött, amit élveztek

gyerekek – felnőttek egyaránt. Ez egy olyan nap volt, amit vidáman, játszva, viccelődve tölthettek el a

családok együtt a friss levegőn.

A Mikulás bácsi, és manói is meglátogatták egyesületünk tagjait, egy emlékezetes délutánt szervezve

gyermekeinknek.

Rendezvényeink alkalmat adtak a szülőknek érdeklődni, tanácsot kérni, ötleteket megbeszélni. Együtt

könnyebb! A különös helyzeteket átélt szülők átadták tapasztalataikat sorstársaiknak.

 A közhasznúsági tevékenység érdekében felhasznált vagyon kimutatása:

Egyesületünk továbbműködéséhez szükség volt hivatalos papírok, alapvető eszközök beszerzésére.

Ilyenek voltak: a közjegyzőnél aláírási címpéldány kérése, bélyegző készíttetése, a nyomtató javítása,

feltöltése.

Postaköltségként: borítékok, bélyegek vétele, Weboldal készíttetése. Az elmúlt 4 év papírmunkáinak

eligazítására könyvelőt bíztunk meg. Az első taggyűlésünket Miskolcon az Éltes Mátyás Iskola egyik

akadálymentesített termében tartottuk, aminek szintén volt bérleti díja.

Mikulás délutánunk megszervezése, a csomagok elkészítése, év végi hírlevelünk / ami főképp információt

tartalmaz / szintén anyagi ráfordítást igényelt.

Tagdíj befizetése 2012-ben: 22 ezer ft volt.

 

        Cél szerinti juttatások:

Szervezetünk nem nyújtott, így e soron nem történt ilyen jellegű kifizetés.

Központi költségvetési szervtől, állami pénzalapból, önkormányzattól tárgyévben nem                részesültünk támogatásban.

2012-ben szervezetünk vezetőségi tagjai díjazásban nem részesültek.

 

  1. április 09.                                                                                    Maruzsiné Holló Rita

a szervezet képviselője

 Záradék: A közhasznúsági jelentést szervezetünk közgyűlése a

  1.                                 április 27.-ei ülésén elfogadta.

 

      Közhasznúsági melléklet 2011 – ről

         A közhasznú szervezet azonosító adatai:

Neve: Halmozottan Sérültek Borsod Abauj Zemplén Megyei Szülőszövetsége

Székhely: 3627  Kissikátor  Petőfi út 11.

Nyilvántartásba vételről szóló határozat száma:  11.Pk.60.091/2005/2

Képviselő neve:  Maruzsiné Holló Rita

I.A tárgyévben végzett közhasznú tevékenység bemutatása:

2011-ben is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a halmozottan sérültek szüleivel,

gyámjával.

A családok számára telefonon, levélben adtunk felvilágosítást, ha szükséges volt személyes segítséget nyújtottunk, ami az érintetteknek ingyenes.

Igyekeztünk szabadidős rendezvényen:/ gyermeknap, családi nap / kikapcsolódást, örömet szerezni a családoknak, akik keveset mozdulnak ki otthonról.

A „Mikulás bácsi” is emlékezetes napot szerzett a gyerekeknek.

A szülőknek rendezvényeinken is alkalmuk van érdeklődni, tanácsot – ötletet kérni.

II.A közhasznú tevékenység érdekében felhasznált vagyon kimutatása:

Költségeink nagy részét a rendezvények megszervezésére, lebonyolítására fordítottuk, ami 82 ezer forintot jelent.

2011-ben családi napot, gyermeknapot, mikulás délutánt szerveztünk.

Anyagi jellegű ráfordítás: 62 ezer forint volt:

/ családi napra, gyermeknapra az ebédhez: sertéscomb, kenyér, uborka, üdítő, ásványvíz,

mikulásra: ajándék plüss állat, párna, üdítő, ásványvíz, gyümölcslevek, fornetti, édesség, csoki

mikulás, szaloncukor…/

Egyéb ráfordítás: 20 ezer forint volt.

/ meghívók – levelek postaköltsége, bankköltségek…/

III.Cél szerinti juttatások kimutatása:

Szervezetünk nem nyújtott, így e soron nem történt ilyen jellegű kifizetés.

IV.Központi költségvetési szervtől, állami pénzalapból, helyi önkormányzattól, és

 mindezek szerveitől kapott támogatás mértéke:

Tárgyévben szervezetünk nem részesült támogatásban.

2011-ben szervezetünknél tisztségviselői – megbízási díj kifizetésére nem került sor.

  1. május 20.                                                                                       Maruzsiné Holló Rita

a szervezet képviselője

Záradék:

A közhasznúsági jelentést szervezetünk közgyűlése a  2012. május 5.-ei ülésén elfogadta